A létrendi kultúra


VILÁGÉLETTAN

 

Eltekintve néhány esettől, amikor egy kultúra magát ökológiai válságba sodorva szűnt meg, minden eddigi kultúrát létrendinek nevezhetünk. Ha nem is tudatosan, de beilleszkedtek a világ rendjébe, mivel a legveszélyesebb tevékenységeik kártékony hatása sem múlta felül a természet megújulóképességét.

Hihetetlenül felgyorsult szaporodásunk és megnövekedett hatékonyságunk folytán túlléptük ezt a határt, s most olyan problémát kell megoldanunk, amivel történelmünk folyamán még sosem kellett szembenéznünk. Változtatnunk kell minden megszokott – s részben a természetünkből eredő – tevékenységünkön, a létrendi szempontok szerint. Át kell alakítanunk teljes társadalmi-gazdasági berendezkedésünket, valamint mindennapi életünket. Részint az emberi világon belül kell kör formájú folyamatokat létrehoznunk, amelyekben minden tevékenység eredményeit és melléktermékeit más tevékenységek hasznosítják, míg a kör be nem zárul, másrészt olyan életmódot kell kialakítanunk, amely része lehet a bennünket körülölelő nagyobb köröknek, a természet körforgásának. Olyat, ami nem kíván több anyagot és energiát, mint amennyit a természet folyamatosan nyújthat megújulásával, s nem bocsát ki mást és többet, mint amit és amennyit a természet hasznosítani képes. Úgy kell szabályoznunk minden tevékenységünket, gazdaságunktól a kedvteléseinkig, hogy semmivel ne borítsuk fel a természet önszabályozó rendszerét. Ezt a kidolgozásra váró összemberi élet-, cselekvés- és gondolkodásmód-együttest nevezem létrendi kultúrának.

A létrendi kultúra csak annyiban konkrét és meghatározott, amennyiben a létrendi követelményeknek eleget kell tennie. Ezen a szemponton túlmenően bármilyen alakot ölthet, a törzsi kultúrától az információs társadalomig, a világbékétől a szakadatlan háborúskodásig. Sokféle technológiára épülhet, a kőkorszaki termelési módoktól a technika ma még előre nem látható új formájáig, s bármilyen világnézeteket követhet a totemizmustól a vallások széles választékán át az ateizmusig. Webkönyvem e témakörében egyrészt a megkerülhetetlen általános követelményekről és szemléleti kérdésekről írok, másrészt olyan utakat igyekszem felvázolni, amelyekre itt és most aránylag legkönnyebbnek tűnik rátérni, részmegoldásokat, amelyekkel már most élhetünk.

 

/Folytatásnak ajánlott: A szegényedés kultúrája/

___________________________________________________________________________________

VILÁGÉLETTAN | Tárgyszavak: , . Megosztás a Facebookon

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>