Volt valahol, messze nyugaton, egy hatalmas, gyönyörű sziget. Sokféle növény élt rajta, s közöttük szarvasok, akik minden évszakban bőséges és ízletes eledelt találtak a dús legelőkön. A szarvasok boldogságát egyetlen dolog keserítette meg: az, hogy a szigeten farkasok is éltek. A farkasok az év nagy részében a szarvascsorda körül ólálkodtak, s ha észrevették, hogy az egyik szarvas beteg borjút szült, aki nem tud jól futni, vagy valamelyik szarvas már nagyon öreg, legyengült, könnyű prédának ígérkezik, rárontottak és felfalták.
Egyszer aztán a szarvasok tanácskozni kezdtek, hogyan lehetne megszüntetni ezt a csapást. Elhatározták, hogy ősszel, mikor a bikák agancsa megerősödik, félelmetes fegyverré válik, összefognak, és végeznek a farkasokkal. Így is tettek. A bikák csapatba álltak, felkutatták a farkasokat az erdők mélyén, a legrejtettebb zugokban is, és megölték valamennyit.
Nagy volt az öröm a szarvasok között! Az öregek békében éltek ezután, életben maradt minden újszülött, s a csorda gyarapodni kezdett. A felhőtlen boldogság kora köszöntött a szarvasokra.
Ámde lassan, észrevétlenül romlásnak indult minden. A szarvasok nem futottak többé, hiszen nem volt ki elől, elhíztak, meggyengült a szaglásuk, hallásuk, látásuk, odalett minden tudományuk és szépségük. A betegen született borjak felnőttek, évente új gyermekeket hoztak a világra, akiknek továbbadták betegségüket. Egészségesnek látszó szarvast csak elvétve lehetett találni, és senki nem is emlékezett már rá, milyenek voltak gyönyörű őseik. A gyógyító füvek kipusztultak, nem tudtak olyan gyorsan nőni, ahogyan legelték őket. A csorda pedig egyre szaporodott, elborította a szigetet, megevett minden fűszálat, levelet, zuzmót, mohát és fakérget. A fogyatkozó növények nem párologtattak elég vizet, így egyre ritkább lett az eső, és a szárazságban a növények tovább pusztultak. A szarvasoknak már régóta csupa olyasmit kellett enniük, amihez azelőtt hozzá sem nyúltak volna, és ami nem táplálta, csak még betegebbé tette őket.
Végül elfogyott minden, s a szarvasok elpusztultak az utolsó szálig. Az egykor zöldellő, erdőkkel és rétekkel borított sziget kopár sivataggá lett. Egy-két magocska rejtőzik még a földben, és ha várunk sok-sok évszázadot, a sziget lassanként talán újra zöldellni kezd.
____________
MESÉK
Az egész világ készítette kenyér
