VILÁGÉLETTAN
A járművekkel kapcsolatban már jó ideje ismerjük és használjuk a társadalmi sebesség fogalmát. Azok kedvéért, akik nem ismerik, leírom, miről van szó, mert nagyon is fontos tudni róla, és mert ennek mintájára javaslom az általános (társadalmi) hatékonyság fogalmának bevezetését. (A „társadalmi hatékonyság” fogalmát már használják, távolról ugyan rokon, de korántsem az alábbiakkal azonos értelemben, sőt nem is egységes meghatározás szerint. Ezért célszerűbbnek látszik az „általános” jelzővel alkotni meg a fogalmat, lemondva arról a segítségről, amit a „társadalmi sebesség” ismertsége adna a megértésben.)
A sebesség fogalmát mindenki ismeri: a megtett út és a ráfordított idő hányadosa. Megmutatja, hogy ha – teszem azt – autóba ülünk, milyen szélsebesen jutunk el A pontból B pontba. Ez a számítás vonzóan egyszerű, és még vonzóbb az impozáns végeredmény. Csak hát finoman szólva is csalóka. Ráfordított időként csakis azzal az idővel számolunk, amit az autóban töltünk az indulástól az érkezésig. Holott az autó nem így illeszkedik az életünkbe, nem ennyi időt fordítunk rá. Az autó társadalmi sebességének nagyságrenddel szerényebb eredményét úgy kapjuk meg, ha a ráfordított időbe beleszámítunk minden időt, amit a kocsi megszerzése, fenntartása, nem kívánt hatásainak ellensúlyozása elvett tőlünk. Az időt, amit a megfelelő autó kiválasztásával, az árának és a garázs árának megkeresésével, a bejáró megépítésével, a benzinköltség és a különféle biztosítások, szervizelés stb. költségének előteremtésével, a jogosítvány és más okmányok megszerzésével, balesettel, rongálással kapcsolatos ügyek intézésével töltöttünk. Az időt, amit a kisebb hibák sajátkezű megjavítására, kocsimosásra, s az ehhez elhasznált víz árának megkeresésére, használt autónk hirdetésére, vevőkeresésre kellett szánnunk. A jövedelmünk ama részének megszerzésére fordított időt, amit adóként kellett befizetnünk az autópályák és parkolók megépítéséhez, a roncsautók szállításához, tárolásához, és a gépkocsiforgalom következtében szaporodó légúti megbetegedések, balesetek és más egészségügyi gondok kezeléséhez. Ha karamboloztunk, a kórházban vagy egyéb kezelésekkel töltött időt is be kell számítanunk, bárki hibája volt a baleset. Ha mindezt összeadjuk, hozzáadva persze az utazással töltött időt is, és elosztjuk az autónkkal általunk összesen megtett kilométerek számával, akkor kapjuk meg a társadalmi sebességet.
Ez az eredmény korántsem olyan egyértelmű és világos, mint az A-ból B-be jutás sebessége, hiszen nemcsak attól függően változik, mit számoltunk bele, mit nem, hanem az anyagi helyzetünktől is. A szerény jövedelmű embernek akár tíz-hússzor annyi idejébe kerülhet az autó megszerzése és fenntartása, mint egy gazdagnak, s ennyivel kisebb lesz a társadalmi sebessége. A szám bizonytalanságáért kárpótlásul viszont ez az érték az autó tényleges sebességét mutatja, azt, hogy valójában mennyi időnket veszi el az autózás. És bármelyik társadalmi rétegről legyen is szó, annyit biztosan állíthatunk, hogy az autó társadalmi sebessége nem éri el a kerékpárét, néha még a gyaloglásét sem.
Nos, ideje lenne, hogy a társadalmi sebesség számítási elvét kiterjesszük tárgyhasználatunk, életünk más területeire is. Hiszen folyamatosan tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb az időnk. Ennek ellensúlyozására újabb és újabb „időmegtakarító” eszközöket szerzünk be. Porszívót, hogy gyorsabban végezzünk a takarítással, hűtőgépet, mélyhűtőt, hogy ritkábban kelljen bevásárolnunk, mikrosütőt, turmixgépet és tucatnyi konyhai eszközt a sütés-főzés, mosogatás gyorsítására, de mindhiába: az időnk egyre kevesebb, és mi egyre hajszoltabbak vagyunk. Hasonló folyamat zajlik a termelésben is. Egyre több és költségesebb berendezéssel végezzük ugyanazt a munkát, mint azelőtt, minden új beruházás után ujjongva látjuk, mennyivel gyorsabban, hatékonyabban halad a termelés, hosszabb távon mégis egyre nehezebb minden. A szükségesnek tartott beruházások költsége már olyan magas, hogy a cégek rég nem a valós tőkéjükből, hanem a bizonytalan jövőtől remélt nyereségből (vagyis hitelekből) élnek, s a legsikeresebb esetben is a jövőbeni bevételüket használják el ahhoz, hogy a jövőbeni bevételhez hozzájuthassanak. Vagyis a hatékonyság már nem jelent semmi többet, mint bizonytalan lehetőséget az állítólagos hatékonyság eszközeinek megszerzésére.
Akár a háztartást, akár a termelést nézzük, a közvetlen hatékonyság éppoly egyszerű (életveszélyesen leegyszerűsített) számítás, mint a közvetlen sebesség számítása. A számok világosak, az elvégzendő művelet egyértelmű, s a végeredmény csábító. A hiba is ugyanaz: a helyzetben szerepet játszó tényezőknek csak egy töredékét vesszük figyelembe, s nyilvánvaló, hogy csakis téves eredményt kaphatunk. A berendezések és technológiák általános (vagyis tényleges) hatékonyságának kiszámításakor figyelembe kell vennünk az eszközök árának megkeresésére, szállítására, fenntartásuk rezsiköltségére fordított időt, az eltávolításuk, a keletkezett szemét kezelésének, az okozott természeti károk (sosem teljes) ellensúlyozásának munkaidőre átszámított költségeit, csakúgy, mint a használatuk során fogyatkozó energiahordozók árának folyamatos emelkedéséből fakadó problémákat.
Kétségkívül meglehetősen bonyolult, nehezen átlátható összefüggések ezek. A társadalmi sebességhez hasonlóan az általános hatékonyság számításán is sokat lehet vitatkozni, meglehetősen eltérő eredményekre jutva a szerint, hogy milyen tényezőket számítunk be és milyen értékben. Az azonban bizonyos, hogy a legelnézőbb számítással is a jelenleg számolt hatékonyság töredékét kapjuk eredményként, és számos eddigi – sőt, akár már feledésbe merült – eszközünkről, technikánkról derül ki, hogy egészében nézve hatékonyabbak az újonnan fejlesztetteknél. A közgazdászok és háziasszonyok, gazdák számára nyilván sokkal vonzóbb, ha kevés és világos, egyértelmű mennyiséggel számolhatnak, de mit érünk vele, ha ennek folytán teljesen torz képet kapunk, ami tovább hajt egy téves úton, s egyre nehezebb élethelyzetbe sodor minket?
Nem hiszem, hogy gondjainkat, hajszoltságunkat kiküszöbölhetnénk pusztán az általános hatékonyság számítására való áttéréssel. Valójában problémáink legfőbb oka, hogy mai létszámunkhoz és életformánkhoz képest kifogyott alólunk a Föld. Túlléptük a természet eltartóképességét, és egyre több munkánkba kerül ennyi ember számára kizsarolni belőle javainak maradékát. Ennek ellenére rendkívül sokat számítana, sokkal józanabb s a helyzetünkhöz illőbb gazdálkodásra indítana minket, ha eszközeink, eljárásaink hatékonyságát nem a közvetlen hatékonyság, hanem az általános hatékonyság szempontjával mérnénk.
__________________________________________________________________________________
