Jövőképem

BLOG

Többen kérdezték már tőlem, hogyan képzelem a jövőt, milyen lenne a fenntartható életmód. Megpróbálok hát felelni.

A rövid válasz, elfoglalt olvasóknak: fogalmam sincs róla. Aki siet, ne is olvassa tovább, mert alább is ugyanezt írom, csak hosszabban.

Sokan vádolnak utópizmussal. És amit sokan mondanak, azt mindig komolyan veszem, bár egyáltalán nem hiszem, hogy a sokak véleménye szükségképp közelebb állna az igazsághoz, mint a keveseké, különben ma is laposnak hinnénk a Földet. Kiváltképp komolyan veszem a sokak véleményét, ha a kevesek alatt csupán engem kell érteni. Ilyenkor nagy az esélye, hogy én vagyok vak valamire. Mégis, bárhogy nézem, forgatom, nem sikerül magamban felfedeznem az utópista hajlamnak még csíráit sem. Néha kicsit szégyellem is, de mit tegyek: az az igazság, hogy a fantázia teljesen hiányzik belőlem. Épp ezért soktényezős helyzetekkel kapcsolatban képtelen vagyok olyasmin gondolkodni, hogy mi lenne majd, ha… Mit tudom én? Ha egy összetett folyamat elindul, minden egyes lépésnél új, részben előreláthatatlan választási lehetőségekkel, ráadásul nem is én vagyok, aki választ, s az érintett rengeteg ember sem tud egymás döntéseiről, pár lépés után már a változatlehetőségek gyakorlatilag végtelen számúak lesznek, ezért a szememben semmi értelme azon gondolkodni, hogyan fest majd akkor a helyzet. Egyszerűen nem áll rá a fejem, hogy egy nem létező dolog képét színezgessem, úgy sem, ha nem reális jövőképnek, csak saját vágyálmomnak nevezem. Még játékként sem találok benne élvezetet.

A kiszámíthatatlanság persze nem jelenti, hogy a jövőről semmit sem tudhatunk. Különben lehetetlenné válna minden tervezés, nemcsak társadalmi, hanem egyéni szinten is. Egy végtelen számú mezőből álló sakktáblán nem jósolhatjuk meg az előttünk ismeretlen játékosok játszmájának állását három-négy lépéssel előre, azt azonban biztosra vehetjük, hogy amennyiben a figurák anyagból készültek, tetszőleges számú lépés után is hatni fog rájuk a gravitáció. Biztosra vehetjük azt is, hogy a játékosok időnként enni, inni, aludni fognak. (Elnézést, ha talán suta a példám.)

Milyen lesz, milyen lenne a fenntartható társadalom? Csak egyet vehetünk biztosra: hogy fenntartható lesz, ha lesz, hiszen ez a megkötésünk. Következésképp eleget kell tennie a fenntarthatóság követelményének. Nem növekedhet végtelenül a véges bolygón, s nem használhatja fel gyorsabb ütemben az anyagot és energiát, mint ahogyan a természet újratermeli.

Ezen túlmenően azonban bármilyen lehet. A létrendi szempontok nem kívánnak meg semmi mást, csakis a létrendi elvek követését. A fenntarthatóság követelménye éppúgy megengedi, hogy világunk Isten királyságához, az általános szeretet birodalmához, vagy a kommunizmus szép jövőképéhez hasonlítson, mint azt, hogy az emberek egymásra vadásszanak, megélhetési kannibálok legyenek. Elképzelhető a természet teljes védelem alá helyezése, vagy szigorú tabukkal is szabályozott rituális tisztelete, de elképzelhető a (szabad) természet teljes megszüntetése, haszonnövényekből és -állatokból álló élővilággal, amit az ember irányít, a természetes körforgást általa szerkesztett (jól működő) mesterséges körforgással helyettesítve. Elképzelhető a fenntartható életmód természet nélkül, tízmilliárd nyomorgó lakossal, és elképzelhető a természetet megőrizve, félmilliárdnyi jólétben élővel. Elképzelhető fejlett magaskultúra, amit rabszolgák tartanak el, és elképzelhető a kultúra felszámolása, egyenlőség és önellátó gazdálkodás mellett. A létrendi szemlélet általános elterjesztésével a fenntartható életmód elképzelhető demokratikus formában, a nélkül pedig szigorú öko-diktatúrában. Helyi autonómiával, vagy kemény kezű világállammal.

Nem sok biztos pontot látok. Az egyik közülük, hogy a választható lehetőségek jó része nem fér össze. Vagy nagy népesség, vagy természet. Vagy magaskultúra, vagy önellátás.

Nem képzelhető el demokrácia a létrendi szemlélet általános elterjesztése nélkül.

Nem képzelhető el, hogy az ember ne pusztítson más élőlényeket.

Nem képzelhető el a fenntartható életmód születésszabályozás nélkül, vagyis a népesség (valamilyen) szinten tartása nélkül. Ezekből még fel lehetne sorolni párat, de talán fölösleges, mert a jövő képévé úgysem állhatnak össze.

Hogy a változatok végtelenjéből én magam milyet szeretnék? Teljesen mindegy. Egyébként nyilván olyat, mint bármelyikünk. Aki ezt a szöveget képes elolvasni, azzal egy kultúrkörbe tartozunk, és az esetleges vallási, politikai stb. nézetkülönbségeink felett nagyjából ugyanolyanok az elképzeléseink. Aligha választanánk jószántunkból a kannibalizmust, a diktatúrát, a nyomort, nem örülnénk a természet felszámolásának, és így tovább. De e szempontok bármelyikénél, vagy az összesnél együtt is fontosabb a fenntartható emberi életformához, hogy az ember legyen. Ezért hát nem akarok túl sokat, nem akarom még azt is, hogy ilyen, olyan, amolyan legyen, beérem azzal az egy céllal, hogy életünk legyen fenntartható. Úgy tűnik, ma ez egymagában sem számít szerény kívánságnak, és nagyon keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy valami látszatja legyen. A jövő nemzedékei felőlem bárhogyan berendezhetik az életüket; ahogyan ők szeretnék, vagy ahogyan sikerül nekik. Én csak annyit szeretnék, csak odáig kéne valahogy eljuttatnunk a helyzetet, hogy bármit választanak, legyen még rá lehetőségük.

__________________________________________________________________________________