Petesejt és embrió: merőben más valamelyik szempontból, de ugyanaz egy másik szempontból. Pl. ezek bármelyike az atombombával is azonos, ha a “dolog” fogalmával mérjük. Dolog mindkettő. Petesejt és embrió: egyaránt egy új emberi élet lehetőségei.

Hogy az ember segítőtárs lehessen (nyilván problémáink megoldásában, mi másban), ahhoz először olyanná kéne tudnunk alakítani a világot, ahol egy születendő ember nem magát a problémát jelenti.

Az optimizmussal nincs semmi gond, az a kérdés, hogy milyen tettekre késztet. Ha elengedett kormánnyal hajtunk, merthogy “optimisták vagyunk”, bízunk a szerencsés kimenetelben – hát ahhoz nincs jogunk. Remélem, nemcsak ezt nevezhetjük optimizmusnak.

A petesejt és az embrió kb, annyira ugyanaz a kategória szerintem, mintha atombomba helyett/mellett utálná valaki az atomokat.

Ha magasabbra értékeljük (közösségileg) magunkat, az alatt olyasmit értettem, hogy a születendő gyerekre nem egy újabb fogyasztógépre gondolunk, hanem leendő segítőtársként/tanuló-tanítótársként.

Hát ez egy elég optimista nézet, az tuti. De inkább az optimizmus, szerintem.

Mégpedig az, hogy az abortusz az emberi élet iránti tiszteletlenségből fakad. Ha az abortuszt betiltanák, (hozzá természetesen támogatnák a felvilágosító propagandát, a védekezést, stb.) és elmagyaráznák, hogy az élet nem egy olyan játék, ahol csak úgy rendelkezhetünk mások életével, ezzel nőne az élet tisztelete. Evvel együtt járna egy lépéssel magasabb önértékelés, ezzel az életlehetőségeink mélyebb megfontolása – nyilván a túlnépesedés terén is. Így, elméletileg megvan a lehetősége, hogy az abortusz betiltásával egyetemben mégsem növekedne meg a születések száma számottevően.

Ami még eszembe jutott, az ‘a fogyasztás jó’-gondolattal kapcsolatos. Ez annyira beleivódott a “fejlett” társadalmak embereibe, hogy kétlem, hogy valaha ki lehet onnan mosni. Ha őszintén magamra vetítem, én is csak azt mondhatom, hogy ha valamit szeretnék, de nem tehetem/vehetem meg, akkor kevésbé érzem jól magam. Pedig alapvetően nem tartom magam tipikus fogyasztónak. Baromi sok dologról kiderült számomra már, hogy nincs rá szükségem (vagy nem annyi), ezért nem használom, nem vásárolok olyan dolgokat, és mégis, azt hiszem, a fogyasztás (vagy ez már a birtoklás kérdése?) nem rossz. Kifejezetten jónak sem tartom, de nem tudom rá egyértelműen azt sem mondani, hogy rossz. Igen, én is a kisember vagyok.

“érdekelne, hogy konkrétan mi az az út, ami szerinted követendő lenne az érzelmeink kezelése ügyében.”
A magam részéről az önismeretben való elmélyülés helyett (mellett?), aminek sokféle buktatóját látom (alkalomadtán talán majd sikerül erről is feltennem egy írást) inkább a világ dolgain való minél átfogóbb gondolkodást ajánlom. A tárgy szinte kizárja az érzelmek uralmát, mivel érzelmeink inkább konkrét, közvetlen, érzéki dolgokhoz kötődnek általában, nem a nagyobb összefüggésekhez. Másfelől pedig ha belátjuk valaminek a helyes vagy helytelen voltát, az többnyire a hozzá fűződő érzelmeinket is módosítja. Minél inkább tágítjuk érdeklődésünk határait, minél több szempontból nézzük egyszerre a dolgokat, annál ritkábban fog előfordulni (legalábbis tapasztalatom szerint), hogy értelmünkkel erőszakot kelljen tennünk érzelmeinken, mert érzelmeink a sokoldalú vizsgálódás közben csillapodnak, s ami fontosabb: észrevétlenül át is alakulnak.

“Meg tudná valaki mondani, hogy ma hány darab fenyőfa él a Földön? Nem.” Mitől vagy ebben ilyen biztos? Rég elmúlt az az idő, amikor annyi volt a fa az emberhez képest, hogy az ember nem tudta a számukat darabra. Amazóniában vannak ugyan lezárt területek itt-ott, ahol csak a koronaszintet számolják, műholdról. (Amúgy percenként közel ötvenezer fával fogynak a világ erdei. Évi 13 millió hektárnyi erdő.)
A karácsonyfa-fenyőket egyébként mi magunk termesztjük; a fenyőknek nem áll módjában a Karácsony tudatában élni vagy nem élni. És persze én sem a fenyőket sajnálom, hanem az embert, aki (többek közt a lénytársai iránti érzéketlenséggel is) ilyen buzgón dolgozik saját kihalásán.

“Arról, hogy a műveltséghez sok bátorság kell
============================

Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műveletlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak – minden dolgok igaz ismeretének – feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A mű-
veltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell. Az
ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot. Az ember csak
életre-halálra lehet művelt. Az emberek mindig készségesebben nyugodnak bele valamilyen kellemetlen igazság elkendőzött magyarázatába, tehát a műveletlenségbe,
mint a nyers, egyszerű, tőmondatos igazságba, ami a műveltség. Az emberek titokban
tudják, hogy minden, ami igaz és emberi, tehát valóságos, vérben, verejtékben és
szenvedélyben fogan, de szívesebben pusmogják, lesütött szemmel, hogy a gyermekeket a gólya hozza. Ez így tetszetősebb és kényelmesebb. De a műveltséget nem a
gólya hozza.”

Azt meg hol olvastad, hogy a nyakadba varrom a “természetes körülményeket”? (Amúgy, ha észrevetted, az eredeti mondatomban is idézőjelben áll, jelezve a feltételességét.) Attól még, hogy nem létezik ténylegesen, egyáltalán nem találom értelmetlen fogalomnak az embert mint természeti lényt. Nem értelmetlennek neveztem, hanem elméletinek. Mint az abszolút nulla fokot, a pontot stb. De ha a természetünket meg akarjuk ismerni, nem jó módszer megnézni egy “természeti embert” egy gyűjtögető társadalomban, mert ott sincs olyan; csak következtetés útján ismerhetjük meg. Még rosszabb módszer a népek adatait átlagolni. Ha meg akarjuk tudni, egy nő hány gyereket szülne pusztán “a természet parancsára”, kulturális szempontok és eszközök által nem csökkentett számban, azt kell megnéznünk, mennyi kb. a legtöbb, amit nő eddig szült. Az általam említett szám (14-18) nemrég az európai parasztcsaládokban sem számított rekordernek. És mivel gyűjtögető népeknél is ismerek hasonlókat, nyilván nem helytálló feltevés, hogy a földművelés miatti kalóriadús táplálkozás lenne a több szülés oka. (Az sem ide tartozik, hogy a szült gyerekek közül hány marad életben.)

Hogy ki kinek az ismerőse, tényleg mellékes, csak csodálkoztam, hogy nem veszed számba az általad ismert embereket.
A magyar népességfogyást a statisztikákban is megnézhetjük. E téren semmilyen ütem nem tekinthető túl gyorsnak, hiszen már MOST kéne félennyien lennünk egy fenntartható helyzethez, nem 50-100 év múlva. (A linkeden egy meg nem írt Wiki-cikket találtam.)

Amit (más) ismerőseidről írsz, nyilván gyakori eset ma. Kétségtelen, hogy a nehéz gazdasági helyzet a népesedést visszafogja. És az összes többi “zöld” gondról is mondhatjuk, hogy mindet meg fogja oldani a rohamos, világméretű szegényedés. De hatalmas különbség, hogy ez külső kényszer, összeomlások hatására történik, vagy a helyzettel szembenézve, önként rendezzük át az életünket, lehetőleg időben. Ha ez a különbség nem számít, akkor bármilyen problémával felesleges foglalkozni, hiszen a katasztrófák megoldják.
Az a bizonyos kapu, amire lövök, még akkor sem lenne üres, ha kizárólag autómentes embereknek írnék az autózás kárairól: segíthetne nekik abban, hogy ne megvetendő nyomorultnak érezzék magukat, amiért még autóra (vagy még egy gyerekre) sem telik nekik, hanem értelmes, közhasznú döntésnek lássák, s ha a soruk jobbra fordul, ne az autóvásárlás legyen az első dolguk.

A kulturálisan nem csökkentett maximum (ha jól értem a kifejezést), akkor vsz pont annyira értelmetlen fogalom, mint amennyire nincsen ember kultúra/társadalmi közeg és adott környzetei feltételek nélkül [amúgy a cikkben te hoztad fel a természetes körülményeket, szóval ne varrd a nyakamba a saját általánosításodat]. Persze elméletileg, ha csak a termékenységet vesszük tényezőként, nekem lehet modnjuk harminc gyerekem, neked meg több száz (ezer? mittomén). Semmilyen kulturiális meg környezeti feltétel által nem csökkentve, mondhatni steril körülmények között. Csak éppen a gyakorlatban ez így nem túl valószínű, mert pont a steril körülmények hiánya miatt nullára csökkenne a tényleges életben maradási esélyük:DD

Na mindegy, vagy én vagyok vén troll ahhoz, hogy érthetően fogalmazzak, vagy te nem szeretnéd érteni, amit mondok, bármelyik esetben is szomorú az ilyen beszélgetés úgyhogy off is asszem.

Nem általános a három gyerek az ismeretségi körömben, de sokkal gyakoribb az elhanyagolhatónál. Egyébként nem a saját ismeretségi körömről beszéltem, hanem a tiédről. Számomra nem vérlázító a “nagymagyarok” vagy bárki más melldöngetése, nem foglalkozom ilyesmivel, egyszerűen csak a túlszaporodás problémájáról írok itt és a fejezet többi írásában. Továbbra sem értem, hogy erről miért kellene mást írnom.
Azt pedig végképp nem tudom, miért kéne elégedettnek lennünk a hazai helyzettel. Nem holmi bonyolult szempontkészletből válogatok, ami vég nélkül vitatható lehetne a szerint, hogy kinek mi a fontos, egyszerűen csak az ökológiai lábnyomot veszem alapul. A mai, hazai életszínvonalunk mellett vagy majdnem két Földre lenne szükségünk, vagy kétszerte szegényebben élnünk, vagy szinte félennyien lennünk. (Nekünk, magyaroknak.) S a felsorolt lehetőségek egyikében sem jut a jelenleginél nagyobb terület a természetnek. Mitől vagy ennyire elégedett?

Lehet, hogy a te ismeretségi körödben általános a három gyerek, viszont amennyire látom így az embereket az utcán, olvasok fórumokat, hogy kinek mennyi, ez szerintem eléggé a szerencsés kisebbség kategória, már persze azok között, akik megválogathatják hogy hány gyerekük legyen.
A mostani korosztályban amennyire látom, mindenképp ez a helyzet, a legtöbb embernek, aki egyáltalán eljut odáig, maximum kettő fog beleférni, későiek, túl közel egymáshoz, hogy „beleférjen a gyesbe” (ha még van/lesz egyáltalán) de inkább annyi se, és az eggyel fölöttem levőkön is ezt látom csomószor. Ami annyiban rossz, hogy amennyire megfigyeltem, minél későbbi egy kevéske gyerek, annál nagyobb a túlféltés veszélye, és annál pazarlóbb külsőségekben próbálja meg kiélni a gondoskodóösztönét az ember, szal nettó annál több fogyasztást jelent egy gyerek (ami belejátszik abba, hogy később annak a felnőtt életformája mennyire tudatos/pazarló). Még olyanokon is megfigyeltem ezt, akik nevetségesnek tartották az ilyet és tudatosan próbáltak ellene küzdeni.
Szal nemtom. Igazából szerintem is vérlázító, amikor a nagymagyarok verik a mellüket hogy ők megnemzették az iksz gyereküket a hazáért (persze nem ezekkel a szavakkal de lényegében), de én egyelőre kielégítőnek látom a csökkenésünket, és nem látom sok értelmét baszogatni azt a pár embert, aki ténylegesen érzelmi okokból több gyereket vállal, mint „az ideális mennyiség”. Az, hogy felejtsük el végre ezt a buta elfogyamagyar-eszmét, és inkább a minőségi gyerekek „ideálját” tegyük szalonképessé, abban teljesen egyetértünk, meg úgy általában a cikked mondanivalójában.

(Korunk egyik legérdekesebb emberétől idetennék egy jó idézetet, hátha tetszik valakinek: “A mai vallások egyszerűen csak egy irányba fókuszálnak; a másik, ennek az ellentéte egyszerűen elfojtódik, bűn lesz belőle, amit jó esetben meggyónhatsz. A negatív energia nem vezetődik le és ez nagy mértékű torzulást okoz. Akármelyik ősi vallást nézzük, mindig voltak olyan rituálék, szertartások, amit igen is a negatív pólushoz tartoztak. Ez ma hiányzik és az emberekben felgyülemlik a negatív energia. A világon, legalább is a nyugati felén nagy szükség van arra, hogy legyenek ilyen zenék, hogy ez a fajta energia, a természetnek ez az oldala megjelenjen az emberek szellemiségében, hogy a kibillent egyensúly a harmónia felé mozduljon. Különben csak az erőszak, az elmebetegség, a kattanás marad.”)

A “szövegpragmatikád” nekem érthetetlen. Hiszen azoknak sem írhatok mást a könyv túlnépesedés fejezetében, akik olvasnak, hiába nem rajtuk múlik elsősorban a túlszaporodás. De a legkevésbé sem látom a kaput üresnek. Sőt.
“szinte senkinek nincs három gyereke, aki megengedheti magának, hogy ne legyen”: ezek szerint túl kevés rétegre van rálátásod, s még a gk-s ismerőseidet se vetted számba (legalább öt háromgyerekes embert te is ismersz a nem túl nagy társaságból, nem “elborult mamamik”), nemhogy az egyházak útmutatását követőket. Amúgy az a rengeteg ember, aki a különféle fórumokon rám támadt eddig ez ügyben, internethasználó lévén az ország javasabb feléhez tartozik. Eléggé tömve van az a kapu.
Azt végképp nem értem, hogy a bűntudat hogy jön a családtervezéshez.

Ez elég általános, de “nagyon ismeretterjesztő”, a rövidségéért cserébe a végén találsz három könyvcímet:
http://www.okovaros.com/weblapok/varosokologia.html

Ez elég jó, a (kézi és trágyázás nélküli) kaszálás áldásos hatásairól a természetvédelemben:
http://www.mbt-bk.mtesz.hu/2010-97/14_Olvedi.pdf

Ezek gyengécskék és csak a városokkal foglalkoznak:
http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kifa/0/16528/varosok1.htm
http://nagyutazas.hu/magyar/utikalauz/article.php?id=292&no_results_total=46&lstresults=10

Ezek meg túl szűk témában (ászkák ill. nagygombák):
http://www.smmi.hu/termtud/SMK/pdf%20SMK/2006%20pdf/01%20Pal%20Fam.pdf
http://dea.unideb.hu/dea/bitstream/2437/89609/5/ertekezes_v.pdf

(Vsz amúgy földművelés miatti kalóriadús táplálkozás a felelős a kisebb korkülönbségekért (a szoptatás-terméketlenség összefüggés felülírásával) és brutálisan magas gyerekszámért, ami egyrészről a nők gyerek-túlterhelését másrészről meg a túlnépesedésünket okozta.)

Szal a “közepesennagy” család speciel pont természetes, ettől függetlenül csak ökológiai értelemben vett békeidőkben működik, de asszem nem véletlen, hogy jelenleg a legtöbb ember nem is szeretne ekkorát:)

Szövegpragmatikai belekötés: Amúgy az a baj, hogy nem azok az emberek okozzák az itteni túlnépesedést, akinek mondjuk kettő helyett hűűűű három gyerekük van (a rengeteg ember mellett, akinek egy sincs vagy nem is lehet), hanem azok a szegény emberek, akik “biológiai” v gazdasági kényszerből szaporodnak, aztán se erejük, se javaik (anyagi és kulturális értelemben egyaránt értem) értelmesen felnevelni őket. Őket meg ritkán vezérlik ilyen fennköltségességes célok….
Szóval oké, hogy szeretsz bűntudatot kelteni már épp eléggé frusztrált rétegekben (:P) és hogy az önelégült családcentrikus nyárspolgári nénikbácsik nagyon vérlázítóak tudnak lenni, amikor tízmillió magyar már nem is elég nekik (bakker, négyezer éve a világ legnépesebb civilizációja [óegyiptomi] volt összevissza talán egymillió fő…), de szerintem ezzel az írással eléggé üres kapuba lősz, néhány elborult mamamit leszámítva szinte senkinek nincs három gyereke, aki megengedheti magának, hogy ne legyen:)

Ezt álmomban sem gondoltam volna. Van erről valami ismeretterjesztő-jellegű cikk/könyv?

Üdv: Tamás

Létezésünk nem eleve és nem szükségképpen kártékony. Semmi baj velünk, ha fogyasztásunk nem lépi túl a természet megújulóképességét, és ha annyit és olyasmit bocsátunk ki hulladékként, amire a többi lénynek szüksége van.
Nem árt tudni, hogy az emberi tevékenység (a monokultúrás mezőgazdaságot, a nagyipart és nagyvárosokat levonva belőle) általában olyan fajgazdagságot teremt maga körül, amely meghaladja a legtöbb érintetlen ökoszisztémáét.

Üdv az egzotikus Észak-Kőbányáról!

Ez esetben csak a kollektív öngyilkosság érték(es munka).

De komolyan: van ezen kívül más?

Üdv a kies Észak-Kiliánból! Tamás

“A természet egyáltalán nincs ma veszélyben! Csökken a biodiverzitás, na és? Romlik a levegő, na és? Ezek folyamatok, amik se nem jók, se nem rosszak. A te aggodalmaid esztétikai kérdések csupán. A világ változik.”

Milyen igaza van! Az ilyen nézetek hangoztatója csak azt felejti el, hogy ő is ember, aki szeretne létezni. És emberi voltából fakadólag képes, sőt köteles együttérezni a kivágott fákkal, a lakhely nélkül maradt madarakkal. (Aki nem érez együtt a környezetével, az általában – így vagy úgy – lelkibeteg lesz.)

Az erkölcsi gondolkodást én két részre osztom.
1. Mi a jó? Mi az igaz? Mi az elérendő?
2. Hogyan érjem el azt, amiről beláttam, hogy jó?

Az első kérdés megválaszolásakor nem tudok elszakadni emberi mivoltomtól, bár hasznos, ha vágyaimat és a társadalom normáit az ész kritikájának vetem alá. (Micsoda freudi gondolatok ezek! Az id és a szuperegó közt őrlődő egó!)

A második kérdésnél viszont tényleg az észé a főszerep.

Nagyon jónak tartom, ha túllépünk zsigeri vágyainkon segítségül hívjuk az észt annak belátásában, hogy mit kell tennünk. De hübrisz vétkébe esünk, ha azt gondoljuk, hogy létezik lényünktől teljesen függetlenül a JÓ fogalma, és azt képesek vagyunk megtalálni.

Emlékszel, amikor a gondolkodókörben fölvetettem, hogy az erkölcs csak önérdeken alapulhat? Körülbelül erre gondoltam, amit most leírtam, csak azóta finomodtak a gondolataim. Sajnos mostanában nem tudok jönni, majd talán tavasszal

Mélyebbre azért kellett volna menni szerintem, mert nekem nagyon hiányzik innen az, hogy az eszmék hogyan s miért jönnek létre, s te itt mintha úgy mutatnád be őket, hogy egyszer csak úgy lettek, minden ok nélkül.

Bármilyen ideológia csatolt velejárója sok mással együtt a hatalom, legyen akármilyen kicsi és üldözött. Éppen azért üldözik, mert az aktuális hatalmat veszélyezteti – akár csak kis mértékben. (A hatalom fogalmát – is – elég tágan szoktam használni, talán ez volt furcsa.)

Miért mennék “mélyebbre” az eszmék szintjénél egy olyan fejezetben, ami csak az eszmékről szól? Természetesen minden eszme mögött érdekek állnak, a felszabadító eszmék mögött pl. az elnyomottak érdekei. Egyébként furcsa gondolat a kereszténységet eleve HATALMI érdek szülöttjének minősíteni. Keletkezése, majd terjedése idején, üldöztetése évszázadaiban, milyen hatalom érekeit képviselte?

Egyébként furcsa, hogy nem szeretnél mélyebb szintre menni az eszmék szintjénél, miközben pl. a kereszténységet szertinem nyugodtan tekinthetjük eleve hatalmi érdek szülöttjének és eszközének, tehát nem csupán ideológiának.

“Aki most születik, csak azt szeretheti meg, ami most veszi körül, az autópályákkal felszabdalt, végeláthatatlan monokultúrákkal borított Alföldet, csak ezt vágyhatja vissza majd. Nem a saját készítésű csutkababát és a bújócskát, hanem a műanyag Legót és az elektronikus játékok magányát. Így lesz szükségképpen egyre rosszabb, amit szeretünk.”

Én panellakásban nőttem fel, a város kellős közepén. Legókkal és videojátékokkal játszottam és egész nap TV-t néztem. Mai fejjel még sem ezt szeretem és nem ezt szeretném a gyerekeimnek megadni. Volt néhány nyár, amit a nagyszüleimnél tölthettem, ahol nem volt vezetékes víz (kútról hoztuk vödörrel), és csatorna sem, csak pottyantós WC. Nem volt kád és melegvíz sem, de a nagypapám készített egy zuhanyfülkét, aminek a tetején állt egy feketére festett hordó, amit megtöltöttünk a vödörben hozott vízzel. És lett meleg zuhany. Szerettem. Nem a városi bűzre vágyom most sem “vissza”, pedig akkor az volt a “természetes” számomra, abban szocializálódtam. És már nem vágyom az akkori vidéki létre sem (vagy csak részben), mert tudom, hogy mennyi minden nem volt már akkor sem fenntarható benne. És észrevettem, itt már az értelem hat az érzelmekre.

Mégsem arra vágyom, amiben felnőttem. Sokkal jobban vágyom a vadvízországra, az árterekre, a vadságra, az érintetlen természetre, olyan dolgokra, amikben nem volt részem. Nem gondolom, hogy “szükségképpen egyre rosszabb, amit szeretünk.”, bár a népesség összességét véve, nagy általánosságban lehet, hogy neked van igazad.

Persze azt is hozzá kell tennem, hogy ennek épp az ellenkezője a tendencia. Az ipar azt vizionálja, hogy minden egyes háztartási és szórakoztató eszközbe és a járművekbe SIM kártyát fognak tenni (2020-ra világszinten 50 milliárd mobilhálózatra csatlakoztatott eszközt remélnek!). Úgyhogy bár egyetértek azzal, hogy radikálisan csökkentenünk kellene az elektroszmogot, ennek épp az ellenkezője felé tartunk. A mai fiatalság élete és az egész informatika, a mobil eszközök és az azokra épült szolgáltatások körül forog. Elképzelhetetlen mennyiségű pénzt öntenek ebbe. És ahhoz sajnos elég pesszimista vagyok, hogy higgyek abban, hogy attól, hogy páran vezetékesre váltunk (amit már most gyakorlatilag ugyan azok a cégek szolgáltatnak, szinte ugyan azon az összekapcsolt IP hálózaton át), vagy ha az állam kivetne erre valamennyi adót, az megváltoztathatja ezt. Úgy látom véleményünk lényegében csak ebben különbözik, te optimistábban állsz hozzá, nekem meg pesszimista napom van

A név nemének eldöntésén sokat vívódtam. Végül azért döntöttem a nőnem mellett, mert a technikai civilizáció kétségtelen maszkulin jellege mellett is ez a szervezet meglehetősen tenyészet-szerűen alakul, amúgy pedig “szülőanyánk”, mint az anyaföld, anyanyelv stb.

Másik: (teljesen lényegtelen kérdés, de ha már itt vagyok, megkérdezem) Unia – ebből a javarészt férfiak által felépített társadalomból kiindulva – miért nő?

Kiváncsian várom a “webkönyv” folytatását.

Az írod:

“Az ember igazi „bűne” sikeressége, és az, hogy (a természetellenesség vádjával ellentétben) továbbra is természeti lényként viselkedik, külső természeti erőktől várja önnön korlátoztatását, holott ezek többsége felett rég úrrá lett, s így szabályozó erejükre már nem számíthat.”

A Világvége Illemtanában sem tudtam ezzel a gondolatoddal azonosulni. Leírom, hogy én hogy látom. Az állatvilágban alapvetően két replikáns működik, a gének és a mémek (tudom, hogy nem szereted a szót, nevezhetném gondolatoknak-szokásoknak-stb, de egyszerűbb így, akárcsak az Unia esetében
Minél bonyolultabb, “fejlettebb” egy lény, annál nagyobb szerep jut a kiválasztódásában a mémeknek. Az ember egy olyan állat, amelynek kiválasztódásában a kultúra (a mémek összessége) a fajok közül eddig a legnagyobb jelentőséggel bír.
Az emberi faj a Föld bolygón eltöltött több millió éve alatt sok fajta kultúrális szerveződést és társadalmi formát hozott létre. Abben szerintem egyetértünk, hogy képesek vagyunk olyan kultúrát és társadalmat alkotni, ami összhangban van a körforgással és az élővilággal, és képesek vagyunk olyat is, ami nem.
A természetes kiválasztódás ajándéka számunkra a törzsi társadalom, ami éppen ezért fenntartható, évmillókon át műkdött és ha valami csoda révén vissza lehetne térni hozzá (abban is egyetértünk, hogy nem lehet), akkor nem kevésbé működne ma is. De mivel az evolúció (genetikai és memetikai szinten is) folyamatos kísérletezgetésről, mutációkról és azok kiválasztódásról szól, elkerülhetetlen volt, hogy a kipróbáljuk más társadalmi szerveződéseket is.
Amit kitaláltunk a törzsi helyett, az a hierarchikus társadalom, vagyis a civilizációk. Mivel a hierarchia sohasem működött olyan jól az emberek számára, mint a törzsi rendszer, a civilizációk eddig mind összeomlottak (kiszelektálódtak), és a megmaradt tagjaik visszatértek a törzsi életmódhoz.
A mi civilizációnk csak annyiban különbözik ezektől, hogy olyan mémekre épül, amik különösen megnehezítették számunkra, hogy elhagyjuk, még akkor is, ha már nem szeretnénk részt venni benne. Azért nőhetett Unia ekkorára. De mivel minden kultúra egyének gondolatainak összességéből áll, így ha sikerül elérnünk egy kritikus tömeget az egyének gondolatainak megváltoztatásában, akkor szükségszerűen a kultúra maga is meg fog változni és új formát fog ölteni. Szerintem a biológiai analógia itt csődöt mond, mivel ez azt jelentené, hogy ha a sejtjeink és ezáltal szerveink többsége rájönne, hogy ők egy pusztító embert alkotnak, átalakíthatnának minket mondjuk egy “jámbor” bölénnyé

Szóval szerintem nem az a dolgunk, hogy elhagyjuk állati voltunkat és végre felelősségteljes emberré váljunk és egy világkormány (Unia agya) az “istenek bölcsességével”, kormányozza végre fenntarthatóan a világot. Hanem azt kell megértenünk, hogy ezt a kultúrát mely mémek (gondolatok) hozták létre és alkotják, és melyeknek a megváltoztatására van szükség, hogy társadalmi szerveződésünket olyanná alakítsuk, ami nem pusztítja az élővilágot, a szomszédainkat (a természetet=önmagunkat), hanem az élet körforgásának hasznára tud válni. Ezen eldobandó mémek egyike (talán az első), hogy az ember ezt a világot azért “kapta”, hogy uralkodjon rajta. Abban egyetértünk, hogy ki kell találnunk egy működőképes társadalmi berendezkedést, de nagyon gyorsan. Mert ha ez nem sikerül időben, talán állatként sem létezhetünk tovább. De szerintem ehhez célszerű megvizsgálnunk azt, ami természetes szelekció ajándéka volt számunkra. Miért volt működőképes, mit használhatnánk és emelhetnénk át belőle, amitől újra működőképessé válhat a társadalmunk?
Arról meg vagyok győződve, hogy Uniának mennie kell.

ez a szép arca.

s a sötét ?

érezni a démon jelenlétét.
félelem nélkül szemlélni formáját.
észrevenni, hogy mindenütt ott van.
átszövi az életed tárgyait.
formálja vágyaid.
s közben ad is ám…. sokat…. megmutat dolgokat.
végül önmagát is felfedi
de ekkor már késő….. talán
a róka csak úgy szabadulhat a csapdából ha saját lábát rágja le.

Ezt nevezi Daniel Quinn “Nagy Felejtésnek”. Vagyis azt, hogy elfelejtettük, honnan jöttünk és kik vagyunk. Ahhoz, hogy civilizációkkal folytatott jelenlegi kalandunk ekkora méreteket ölthessen, el kellett felejtenünk a múltat. El kellett hinnünk azt, hogy az ember mezőgazdásznak és civilizációépítőnek született, hogy ez a természetéből fakad, hogy ez a rendeltetése.

Pedig az emberi faj evolúció adta társadalmi berendezkedése a törzs. A törzsi társadalmak évmilliókon át jól működtek számunkra. Hogy ne működtek volna, hisz’ bennük váltunk emberré!
A civilizációk és a jelenlegi társadalmaink pusztán kísérletek. Az evolúció nem állt meg. A törzsi emberek mindig kísérleteztek egy jobb berendekedés feltalálásával, de mindeddig nem találtak jobbat. Ezért a civilizációk (a törzsi mellérendelttel szemben hierarchikus felépítésű rendszerek) a történelem során mindig összeomlottak és tagjaik visszatértek a törzsiséghez. Úgyhogy szerintem nem kell ide sem intelligens tervezés, sem egyéb ideológia, hogy magyarázatot találjunk arra, hogy miért jutottunk ide.

Nekem erről az a véleményem, hogy -egy okfejtés során- csak akkor szabad egy verziót kidobni a kukába, ha végleg bebizonyosodott annak lehetetlensége. A kérdés továbbra is megkerülhetetlenül ott áll: “Magától jött létre az élet, vagy mesterséges alkotás?” Az én javaslatom az: ne próbáljunk úgy megoldást keresni, hogy előtte nem tisztázzuk ezt a kérdést, mert nagyon félremehet az eredmény… Tudod, ahogy az evolóciót képviselő ‘hivatalos’ tudomány- és az ID (Intelligens Tervezettség) csatáját nézem, az ID érvei (nekem) meggyőzőek, az élet ‘magától való’ keletkezésének (Evolúciónak) az ‘érveit’ pedig (jómagam) nem látom használhatóknak.

Sőt, az amerikai pénzen lévő “In god we trust” mondat-, ugyanakkor az ID érveinek el-lehetetlenítése a tudományban és a biológia-tankönyvekben nekem azt mutatja, hogy ezentúl minden állítást, amit a hivatalos tudomány állít, mikroszkóppal fogok megvizsgálni, igaz-e…? Legesleginkább pedig azt az állítást vettem- és veszem górcső alá, amelyik azt sugallja: a Biblia mondanivalója igazolhatatlan, ezért -tudományos szempontból- komolytalan… Én nem ezt tapasztalom…

Isten szándékairól:
Sok szentnek mondott könyv van a világon, és ezek közül mindegyik másként mutatja be Istent, és az Ő szándékait. Ezek a könyvek vaskosan ellentmondanak egymásnak, (bár vannak átfedések is). Ha nincs Isten: akkor mindegyiket kidobhatjuk a kukába, igazság-tartalom szempontjából legalábbis. De ha az ID-nek igaza van, (márpedig ez a lehetőség egyenlőre nyitva áll), akkor legalább az egyik szent könyv tartalma is esélyes az igazságra!!!

A Biblia alaposan bemutatja Istent: a jellemvonásait, a gondolkodásmódját, a terveit, sőt még azt is, hogy a végcéljához milyen lépéseken keresztül készül eljutni, és hogy manapság hol tart ez a folyamat. Ezt a Bibliából mind szépen be lehet mutatni, de ez jócskán túlhaladja e fórum lehetőségeit és kereteit. Az is világos, hogy akinek nem tetszik egy ing, arra nem lehet rákényszeríteni, hogy hordja… Nincs is szándékomban ‘rákényszerítést’ alkalmazni.

Nos, a Biblia három nagyon fontos dolgot állít Isten szándékairól:

1) Igenis tervezi megújítani a társadalmat és a földi életet: Jelenések 11:18: “…és pusztulást hozz azokra, akik pusztítják a földet.”; Dániel 2:44; Máté 5:5; stb.,

2) A mostani társadalom n e m az Ő irányítása alatt áll: Jelenések 12:9; János 12:31; 14:30; 16:11; 2Korintusz 4:3,4; 1János 5:19,

3) Együttműködést vár tőlünk a szándékai megvalósításában: János 17:3; Máté 7:21; Cselekedetek 5:29, stb.

Akit mélyebben érdekel, hogy mit tanít valójában a Biblia, nos azoknak felajánlok egy ingyenes-, minden elkötelezettség nélküli-, saját maga ritmusához igazodó Biblia-tanulmányozást, a helyszín szabadon választott, és az időpontok is…

Tetszik a felvetés! Bár én inkább ezt a problémát nem a ‘pesszimizmus’-, hanem a ‘passzivitás’ bűnének látom. És a passzivitás -szerintem- akkor is bűn, ha nem kínálkozik kapásból a cuppanósan megfelelő megoldás… Egy közmondás járja: “…nemakarásnak nyögés a vége…”

Viszont azon csodálkozom, hogy eddig még nem sikerült elkapnom egyetlen olyan véleményt sem, amelyik a jövő-teremtés isteni ‘verziójának’ valószínűségét latolgatná… Vagy mindannyian ezer százalékig biztosak lehetünk abban, hogy nincs Isten, vagy hogy Neki esze ágában sincs tervezni ilyesmit…? (Ha van Isten, akkor Őrá is igaz lenne a passzivitás bűne…?)

A Biblia így ír a Föld jövőjéről:
- Zsoltárok 37:29:”Az igazságosak öröklik a földet, És örökké rajta lakoznak.”
- Zsoltárok 46:9: “[Isten] Háborúkat szüntet meg a föld végéig. Íjat tör szét, dárdát zúz össze, Szekereket éget el tűzben.”
- Zsoltárok 115:16: “Az egek Isten egei, De a földet az emberek fiainak adta.”

További versek:
- Ézsaiás 35:5, 6; 65:21-23
- Példabeszédek 2:21
- Dániel 2:44
- Máté 5:5
- Jelenések 11:18; 21:3, 4

- Vajon erről az isteni ‘verzióról’ nem érdemes szót ejteni?
- Vajon ez a ‘verzió’ teljesen elvethető?
- Vagy esetleg valaki azt gondolja, hogy ennek a ‘verziónak’ a valószínűsége -szokványos logikai úton- nem igazolható?

Számomra az a megdöbbentő, mennyire nem köti már le az átlagember figyelmét a gondolkodás… Félek tőle, hogy az emberiség ‘fejlődése’ új irányt vett: Homo Sapiens-ből TV-Sapiens…

Harcolok én is az emberségem (vagy amit annak gondolok) maradékáért: az érzéseimért, ha jók-, ha rosszak, a gondolataimért, a gondolkodó-képességemért, a szerető-képességemért… Néha az az érzésem: erőfeszítés ide- vagy oda, a gyorsuló mókuskerék az én elmémet is -szeretni- és gondolkodni-vágyásostul- bedarálja, aztán nézhetek, ki maradt belőlem…

Mindig oda kanyarodok vissza-, ahova Attila is: amíg van valaki körülöttem aki bólogat, vagy rázza a fejét, amikor szövegelek, amikor én bólogatok, vagy rázom a fejem, amikor valaki körülöttem szövegel, nos, addig talán marad valami azokból a kiteljesedési vágyakból, amelyekkel megszülettem. Hogy ezeket a többi ember hogyan írta le -, egyáltalán tudatában vannak-e ezeknek a veszteségeknek, azt nem tudom… Lehetnek élethelyzetekben nagy különbségek, de ez a társadalom nem az a társadalom, amely az emberségünk kibontakoztatását katalizálná… Én ezért egy másik társadalmat választottam…

A válság szerintem is öngerjesztő, a piaci szereplők érdekeinek és lehetőségeinek elemzése erre mutat…
Én azonban nem vagyok biztos benne, hogy -amit ez a mostani társadalom -úton-útfélen- megkérdőjelezhetetlen dogmaként hirdet- miszerint bármiféle emberi társadalmat csakis és kizárólag az -egyéni érdekekre épülő- pénz, és piaci verseny éltethet. Sőt, még azt sem szoktam kategórikusan elhinni, hogy a pénzre -mint érték-mérőre egyáltalán szükség van-e, sőt még azt sem hiszem kategórikusan, hogy azért kell a pénz, hogy az értékeket mérje… Szerintem ugyanis a pénz már rég nem értékmérő dominánsan, hanem elsősorban kizsákmányoló eszköz…

Én egy tágabb gondolkodási teret javasolok… És e tágabb gondolkodási térben félre kell tennünk minden társadalmi ‘mechanizmus’ -kőbe vésett- állítólagos helyességét, amelyet ez a társadalom -egyedül helyesnek és egyedüli ösztönzőnek- próbál elhitetni.

Szerintem egy társadalomban a valódi értékmérő nem a pénz, hanem aminek ezzel szemben kell(ene) mozognia: az együttműködés… De mivel az együttműködésnek (pillanatnyilag) nincs értékmérője, könnyű a pénzre rásütni, hogy ez a valóságos értékmérő… Minnyájan tudjuk, hogy a pénz már rég nem együttműködésről szól, hanem a spekulációról…

Hosszú volt a bevezető, hogy érthetőbb legyen, amit szeretnék mondani:
Szerintem nem egyszerűen gazdasági-, és ökológiai és/vagy tudomisén milyen válságban vagyunk, hanem ideológiaiban. Az ‘ideológiai válság’ fogalmát én alkottam, és ezzel azt szerettem volna érzékeltetni: a mostani válság a földi élet minden területét egyaránt felöleli. A gazdasági- és egyéb válság-jelenségek a jéghegynek csak a csúcsai. (Több is van neki…)

Mit értek ‘ideológiai válság’ alatt?
Azt, hogy amíg nem tudjuk, hogy az élet magától jött-e létre, vagy valamiféle tudatos szándék (intelligencia) révén, addig mindenféle társadalmi és magánéleti okfejtés legjobb esetben is csak esetleges tapogatózás. Amíg nem tudjuk pontosan a származásunk eredetét, addig azt sem tudjuk, milyen a fő alaptermészetünk a génjeinkben: az önzést kell -dominánsan- elfogadnunk az emberi lét fő mozgató rugójaként (mint ahogy az evolúció-elmélet sugallja), avagy a szeretetetre való törekvést? (Vagy ha mindkettő megvan, akkor mikor-, és milyen arányban kell számolnunk vele…?) Mindaddig, amíg nem ismerjük csalhatatlanul a származásunkat, addig előfordulhat, hogy olyan társadalmi ‘modelleket’, és házassági-, családi berendezkedéseket részesítünk előnyben, amelyek hosszú távon ellentmondásba kerülnek az alapvető természetünkkel, és így a hibásan választott (kierőszakolt) társadalmi formákba rejett időzített bombák is belekerülnek… Érthető a gondolatmenet? Szerintem ugyanis pontosan ez történt…

Elmondom, hol látok egy hatalmas, nagy szőrös ‘lólábat’ kilógni, amely teljesen árulkodik arról, hogy ideológiai válság van:
Az amerikai papírpénzek hátoldalán ez van írva: “In God we trust.” Vagyis: “csakis Istenben bízunk”. Ugyanakkor az amerikai (és a többi) tudomány-meghatározásból tüzes seprővel seprőzték ki az az élet intelligens tervezési koncepciójának létjogosultságát, arra való hivatkozással, hogy az érveik különféle szent könyvekből táplálkoznak, és nem tudományosan megfigyelhető tényekből. Ami persze nem igaz. A legmesszebb menőkig nem… Az Intelligens Tervezés képviselői ugyanis azt állítják, hogy az élet most észlelhető jellegzetességeiből egyértelműen megállapítható annak szándékosan tervezett volta… (www.ertem.hu)

Kérdem: hogyan létezhet, hogy az -adózók pénzéből finanszírozott- ‘hivatalos’ tudomány nem ismeri el a tervezési koncepciót ‘tudományos’ iránynak, ugyanakkor ráírják a pénzre, hogy “csakis Istenben bízunk”?

Egyre erősödik bennem a gyanú: túlságosan sok hatalmi érdekek fűződnek hozzá, hogy ne vizsgáljuk meg közelebbről azt a lehetőséget: hátha igazolható a tudomány mai eszközeivel az élet szándékos létrehozásának hipotézise, merthogy ezzel rögtön lehullana a lepel: igenis elvileg létezhetnének más társadalmi formák, esetleg olyanok, amelyek összhangot teremtenek az emberi tevékenységek és a természet között…

Mindezek okából -a magam részéről- a kutakodásaim irányvonalát -kb. 4 éve- ide-, az ember származásának kérdéskörére fókuszálom, és nagyon sok fontos megállapításra jutottam: Tanúsíthatom, hogy létezhet-, sőt létezik már a Földünkön olyan társadalom, amelyből kinézem, hogy összhangot tud teremteni a természet és az emberi tevékenységek között, sőt még az emberek maguk közötti viszonyában is… Ez a társadalom -belső elszámolásában- nem használ pénzt, mégis kb. ezerszeres a ‘hatásfoka’ (az én számításom szerint) a mostani nagy társadalomhoz képest… Érdekes, nem…?

Örülök, hogy szólhattam.

A magam részéről viszont túlságosan leegyszerűsített okfejtésnek látom, hogy “a meg nem értés szinte egyedüli oka lenne, hogy nem érdekel minket igazán mit mond, vagy mit akar a másik… “:

- Egyfelől egy vitának legalább két résztvevője van, és minden résztvevőnek eltérő-, és -a vita során is változó- lehet az attitűdje, hogy mit hajlandó meghallani (akár tudat alatt) a másiktól, és mit nem,

- Másrészt mindannyian tele vagyunk régről cipelt-, és nem is igazán tudatosult, a helyzethez nem való kommunikációs mintákkal, amelyek a többé-kevésbé indulatos helyzetekben át szokták venni az ‘irányítást’,

- Ezen felül óriási problémákat okozhatnak még a teljesen jóhiszemű félreértések is, pl. abban, hogy egy adott mondanivalót milyen célból szánták…

Mindazonáltal magam is gyakran találkoztam olyan kommunikációs ‘szakemberekkel’, akikre tökéletesen ráillik amit írtál, és olyan pszichológusokkal, akikről az első kanyarban lerí, hogy nem erősségük az igazi együttérzés… De mégsem merném azt kijelenteni, hogy ők a saját maguk által képviselt szemlélet tudattalan áldozataként tartanak ott, ahol tartanak. Tagadhatatlan, hogy bújnak valami mögé, de ezzel az erővel bújhattak volna bármi más mögé is, hogy mentsék az infantilizmusukat…

Egy szó mint száz: szerintem a kommunikáció tudományának is -mint minden dolognak a világon- van egy elvileg kibontható haszna, sokféle szemléletnek sokféle előnye, és sokféle hátránya, és azok korlátai, és veszélyei. Sőt, az is igaz, hogy sok olyan kommunikációs szemlélet van, amelynek olyan sok a hátránya, hogy szinte nagyítóval kell keresni az előnyeit… De nem merném azt leszögezni, hogy elvi okokból nem létezhet hasznos- és személyiség-fejlesztő hatású kommunikációs szemlélet…

Mindazonáltal -az évek múltával- mégis oda jutottam: bár a kommunikáció minden tudatos és tudattalan megközelítésmódja része az emberi kultúránknak, és sok benne a becsülendő, sajnos sok benne a kivetendő is. Késtől- szerszámtól a kommunikációs szemléletig igaz, hogy mindent lehet mindenki előnyére használni, és lehet károsan is.. Emiatt be kellett lássam, hogy a kommunikációs kultúrának a fejlesztése nem fogja megoldani az emberiség konfliktusait, problémáit, alapvető hozzáállását nagy általánosságban, mert a fő probléma tényleg az általános hozzáállásunkkal van, nem pedig, hogy ne tudnánk a meglehetősen vegyes kommunikációs kultúránkból az általában hasznos elemeket és törekvéseket tudatosítani, és tudatosan szokásainkká tenni…

Egyszóval: egyetértek veled abban, hogy a kommunikáció megjelenési formái csak a felszín, és mélyebbre kell(ene) ásnunk, ha a konfliktusainkat (és a Földet) rendbe szeretnénk tenni…

Örülök, hogy hozzászólhattam…

“Van-e olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák zúdulnak le a hegyről, melyre évmilliók alatt kapaszkodtak fel, azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni? De akad-e oly érző lélek, aki látva, hogy emberek milliói zuhannak az állati lét alá, ezt szó nélkül megállja?”

Teljesen egyetértünk a gyakorlat döntő szerepében. Bár (s lehet, hogy ezek megint a mém-ügyek) én nem látom ennyire függetlennek a gondolattól, s azt hiszem, ha jobban sikerülne modelleznünk gondolatban a valóságot, vágyainktól kevésbé befolyásolva, az szükségszerűen nagy hatással lenne a gyakorlatunkra. Addig is érdemes minél több “gyakorlatot” gondolni el… s persze gyakorolni.
Azt pedig tudod jól, hogy alapvetően egyetértünk
A fordításodhoz gratulálok, és köszönöm sokunk nevében!

Hangsúlyoznám, hogy fontos szerepét látom a tetteknek, hogy megváltozott gondolkodás a való világban is megmutatkozzon, ne csak elméleti beszélgetésekben. Hiszen bár mi gondolatban már “kiléptünk” a civilizáció kereteiből, az ipar továbbra is mérget önt a folyókba, az anyatejben továbbra is évről évre több a dioxin, a halak továbbra is pusztulnak a vízlépcsőktől, az erdőket továbbra is kivágják és a műanyagokat továbbra is millió tonna szám ontják a gyárak, miközben mi itt elmélkedünk.

– Mi történt magukkal? – kérdi tőlük az erdőjáró, aki rájuk bukkant.

– Csak arra emlékszem – kezdi a derűlátó –, hogy keményen, minden erőmet beleadva vágom a fát, és elönt valami nagyszerű érzés, amiért olyan sokat fáradozok az emberiség boldogulásáért, ellentétben egyesekkel. Aztán egyszer csak jött az a reccsenés…

– Én csak arra emlékszem – veszi át a szót a politikus –, hogy kitartóan biztattam derűlátó polgártársamat, vágja csak szorgalmasan a fát, hadd pörögjön fel a termelés, szárnyaljon a gazdaság, és különben is, ingyen ebéd nincsen, aki nem dolgozik, ne is egyék. Aztán egyszer csak jött az a reccsenés…

– Én csak arra emlékszem – mondja szomorúan a borúlátó –, hogy ölbe tett kézzel üldögélek, és azt mondogatom a többieknek, hogy sírás lesz a vége, ha így folytatjuk tovább. Aztán egyszer csak jött az a reccsenés…

– Ne is kérdezze – szólal meg végül a könnyed ember –, egy ág tövében fekve élveztem a napsütést, néztem magam körül a többieket, és közben az járt a fejemben, hogy azért mégiscsak hülye dolog úgy meghalni, hogy ezek a bolondok kivágják magunk alatt a fát.

A fenntartható fejlődés jóhiszemű fogalmát magam is próbáltam használni egy időben, de nem megy: a szó egyszerűen sehogy sem akarja a mi átértelmezésünket jelenteni. Nyelvi akadály, amin – úgy tűnik – nem léphetünk át. Azt hiszem, nem a rendszer torzítja el a használatát, hanem mi; ez tényleg azt jelenti, amit a rendszer szájában. Más fogalmat kéne keresnünk.

A fenntartható fejlődésnek sok definíciója van, a jóhiszemű inkább arról beszél, hogy jobbak legyünk, s ne többek. Az persze igaz és sajnálatos, hogy a rendszer ezt a fogalmat is úgy torzítja, hogy a jelenlegi viszonyok fenntartására használja.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Happy_Planet_Index
http://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_fejletts%C3%A9gi_index
http://en.wikipedia.org/wiki/Index_of_Sustainable_Economic_Welfare
stb.

Ehhez képest éppen mit kérdez a megyei lap oldala (sonline.hu) az olvasóitól? „Ön miért tankolna bioüzemanyagot?” Mert olcsóbb, mint a hagyományos (46%); mert így óvhatnám a környezetet (31%); nem találkoztam bioüzemanyaggal (23%).

Már az első két válasz is hülyeség (az utolsónak meg mi köze a kérdéshez?). És nézzük a számokat. Még ha nem is reprezentatívak, akkor is… Hülyék hülyítenek hülyéket. Hát már sosem lesz vége?

Nagyon tetszik az oldal, rendszeres olvasója vagyok, ezért kaptál tőlem egy “Kreatív blogger” vándor díjat, amelyet ha van kedved vegyél át az oldalamon!
Üdv
Szilvi

“A kapitalizmus a legjobb születéskorlátozó.”

Akkor ennek örülnünk kell vagy sem? Hiszen ez ugyanakkor együtt jár a gazdaságcentrikussággal, ami viszont a környezet kizsigerelésének háttere.

A Homo habilis, Homo erectus és aztán a Homo sapiens is három vagy négy millió éven át “fenntarthatóan” élt ezen a bolygón. Sőt, a Homo sapiens sapiens is, egészen tízezer évvel ezelőttig. Amikor is a sok törzs közül az egyikben, a termékeny félholdban, kipróbáltak a tözsi helyett egy új társadalmi szerveződést. Itt született meg a civilizációnk. Ami a törzsivel (mellérendelt) ellentétben hierarchikus felépítésű volt. Hozzátenném, több kísérlet volt már az emberiség történelmében civilizációépítésre, de eddig kivétel nélkül mindegyik összeomlott. Viszont egyik másik sem épült olyan alapokra, amik lehetővé tették volna számára a korlátlan növekedést és azt, hogy meghódítsa az egész világot, ahogy a mi civilizációnk tette.

Mik voltak ezek az alapok? Mik voltak azok a mémek, melyek akkor a fejekbe kerültek és még most is, a mi fejünkben (többségükben) is ott vannak?

Az első és talán legfontosabb: Nem az ember van a természetért, hanem épp fordítva, a természet van az emberért. A teremtés koronája az ember. Az ember az evolúció végállomása. Velünk véget ért az evolúció. Az egész világot nekünk teremtették és a mi feladatunk, hogy uralkodjuk rajta, azt csinálhatunk vele, amit akarunk.

Úgy is tettünk. Nem mintha a világnak szüksége lett volna uralkodóra, több milliárd évig jól működött nélkülünk és utánunk is jól fog.

A második: Az életnek van egyetlen helyes útja. És mi birtokában vagyunk ennek. A totalitárius mezőgazdaság és az, hogy minden élelmünket magunk termeljük meg: az élet egyetlen helyes útja. Sőt, mi több, mindenkinek így kellene élnie!

A harmadik: A civilizáció, amit kitaláltunk, egy végső és felülmúlhatatlan találmány, aminek minden körülmények között folytatódnia kell. Semmi áron sem szabad elhagyni még ha az a pusztulásunkat is okozza!

Jól látszik, hogy ezen mémek közül nem mindegyik volt meg pl. a Mayáknál és az Olmékoknál. Amikor ők úgy látták, hogy nem jó amit felépítettek, inkább veszni hagyták, nem ragaszkodtak hozzá minden áron. És nem kezdtek terjeszkedni. Fejlettségük csúcsán, a maják nem foglaltak el nagyobb területet, mint Arizona. Amikor mi eljutottunk erre a fejlettségi fokra, már elfoglaltuk egész Közép-Keletet, Európát, India nagy-részét és Dél-Kelet Ázsiát. A Yukatán félsziget és Guatemala északi és déli részén nem volt más olyan nép, aki ellen tudott volna szegülni a maják terjeszkedésének. Ezer év alatt meghódíthatták volna az egész féltekét – ha úgy döntenek. Ám valami furcsa, rejtélyes módon, nem döntöttek így.

Mi így döntöttünk. Aki nem úgy élt ahogy mi, azt vagy rávettük, hogy vegye át a mi életmódunkat, vagy elpusztítottuk.

És most jön a lényeg:

Azzal, hogy minden élelmünket a mezőgazdaságból, magunk termeltük meg, már nem függtünk többé az “istenek akaratától”, a környezet eltartóképességétől. Elkezdődhetett az élelem raktárakban való felhalmozása. Ha viszont valami el van zárva, akkor azt őrizni is kell. Létrejött a hierarchia. Kevesek akik birtokolják az élelmiszert (és az őrök és csatlósaik = arisztokrácia) és az élelemhez való hozzájutásért dolgozó néptömegek.

Természetesen ez a felhalmozás adta meg a lehetőségét annak, hogy eme törzs korlátlanul terjeszkedni kezdhessen. Minél több élelmiszere van egy populációnak, annál jobban növekedik. Ez adta meg a lehetőségét annak, hogy minden más szomszédunkat legyőzzük és végül mienk legyen az egész bolygó.
A népességnövekedés folyamatos volt, de kétségtelenül az utóbbi évtizedekben robbant igazán nagyot, amikor rátaláltunk az olajra, aminek segítségével MÉG TÖBB élelmiszert tudunk előállítani (gépesítés, műtrágyázás, növényvédőszerek).

Felmerül a kérdés, hogy hogy lehet az, hogy a gazdag nyugaton ahol sok az élelem mégse nő a népesség, a szegény országokban ahol nincs élelem meg igen. Itt biztos valami ellentmondás van. Pedig nincs. Ne legyen kétségünk afelől, hogy az emberek élelemből vannak. Nem lehetnek másból. Nem kőből vannak, nem levegőből.

Itt jöjjön egy kis populációbiológia:
Van egy nagy dobozod, benne 10 egérrel és minden héten adsz nekik enni. Azt találod ki, hogy minden héten egy egységgel több élelmet adsz mint az előzőn. Jövő héten 10+1 -et, aztán 10+2 -t, stb.
Az egérpopulációd növekedésnek indul. Egy idő után 20, majd 30.. végül 100 egered lesz és kitöltik a dobozt. Figyelem, mindig lesznek éhező egyének, a növekedés közben is, mert az élelmiszereloszlás sosem egyenletes. Van akinek két adag jut, van akinek csak fél. De ez a populáció egészét tekintve nem számít.
Namost, ha 100 egérnél úgy döntesz, hogy a következő héten csak 100 egységnyi ennivalót adsz, és aztután is és azután is.. vagyis _nem növeled_ az adagot, akkor csodák csodájára, az egérpopulációd egyedszáma 100 körül stabilizálódik (statisztikailag, valójában ingadozni fog 95 és 105 között..). A növekedés leáll. És az éhezők sem lesznek többen. Ha kitalálod, hogy következő héten -úristen- nem 100 hanem 99 adagot adsz, és mostantól csökkenteni fogod (szép lassan és folyamatosan) az adagot, éhezők akkor se lesznek többen. A populáció egészének egyedszáma pedig csökkenésnek indul. Ez alapvető biológia, csak valamiért úgy gondoljuk, hogy ez csak az egér, medve, antilop, stb. populációkra érvényes csak. Az emberi populáció kivétel.

Civilizációnk mostanáig a népességnövekedésre mindig az élelem növelésével válaszolt. Mindig. És mindig újabb népességnövekedés volt a válasz. Amire mi mindig az élelem növelésével reagáltunk.
És mindig az volt az érvünk, hogy sokan éheznek és ezért még több táplálék kell. De éhezők mindig voltak és most is vannak és mindig lesznek. Sőt, az ha elfogy az olaj, ami lehetővé tette a mostani népességszámot, akkor iszonyatos nagy baj lesz.

De menjünk tovább. Hogy lehet, hogy a szegény országokban van a nagy népességrobbanás, pedig épp ott nincs élelem? Egyrészt úgy, hogy a nálunk megtermelt felesleget valahová exportáljuk (az élelmet árucikként kezeljük, ahelyett, hogy szolgáltatásként tekintenénk rá). Továbbá úgy, hogy az élelem csak az egyik (de a legfontosabb) faktor a populációk egyedszámát illetően. Vannak más faktorok is, ami mind az élelem után következnek (arra épülnek rá) és amiket befolyásolhatunk egészségüggyel, társadalmi struktúrákkal, egyebekkel.

Ha egy afrikai országban bevezetjük a gépesített mezőgazdaságot és emellett elvisszük nekik az egészségügy áldását (ugyebár mi tudjuk, hogy mi az élet egyetlen helyes útja, mindenkinek úgy kellene élnie mint nekünk), akkor a (csecsemő) halandóság radikálisan csökkenni, az élelmiszer mennyiség pedig radikálisan nőni fog. A születésszám viszont (társadalmi faktorok miatt) később követi ezt csökkenésében. A népesség robbanásnak indul. És míg a születésszám le nem csökken a szükséges mértékre (ami egyes helyeken hamarabb, más helyeken lassabban, akár több száz év alatt történik meg), létrejön a “demográfiai csapda”. Ezek az országok ezt élik át jelenleg. A népességük jóval meghaladja környezetük eltartóképességét. És amikor rossz év jön, elviszi a termést, akkor hatalmas éhezések és demográfiai katasztrófák történnek. De majd mi segítünk, küldünk nekik élelmiszert, és segítünk fenntartani a magas népességszámot.

Mi vagyunk az élet urai, nem az “istenek”. Mi döntjük el ki éljen és ki haljon meg.

Hogy a témára közvetlenül is reagáljak igen, én is kívánatosnak tartom a népességcsökkenést, de nem hiszek abban, hogy megmondjuk, hogy mindenkinek mostantól csak egy gyereke lehet. És majd ilyen olyan adminisztratív meg erőszakos eszközökkel kierőszakoljuk. A gondolkodásunkat kell megváltoztatni. Fel kell ismerni az okokat, amik idejuttattak. És abba kell hagynunk azt, hogy istenekként élünk és viselkedünk ezen a bolygón.

Elnézést, kicsit hosszúra sikeredett az eszmefuttatás, de annyit még hozzátennék, hogy nem hiszem, hogy az összeomlás elkerülhető. Itt van a nyakunkon. Viszont az emberek fejében lévő mémeket megváltoztatni továbbra sem felesleges. Nem mindegy ugyanis, hogy a megmaradtak mivel lépnek tovább. Hogy ne ugyan ezt építsék fel újra…
Vagyis nem magunknak ültetjük azt az almafát.

Ajánlom az olvasók szíves figyelmébe Daniel Quinn könyveit és gondolatait, Izmael című könyve online is olvasható magyarul, itt:
http://www.uni-miskolc.hu/okogramma/Daniel%20Quinn%20-%20Izmael%20%28HUN%29.pdf

Nos, én erre mondom, hogy néha ki kellene menni a városból és szétnézni a kis falvakban, a földeken. Itthon. Meglepő dolgokat tapasztalnál. Pl. azt, hogy ezerhektár számra maradnak megműveletlenek a földek. Hogy ezrével dőlnek össze, válnak az enyészeté a házak.

“Meg az is eszembe jut, hogy már az ötmilliárdnál is azt mondták, hogy ez sok, meg a hatnál is. Aztán kiderült, hogy mégis van élelem is és lakni is lehet.”
És sok is. Mégis mi az a szám, ami már megdöbbentő lenne? Mindenhol azt olvasni és hallani, hogy a termőterületek nem csupán nem elegendőek, hanem fogynak is a túlzott kihasználás, szennyeződések miatt.
Ugyan minden lehetséges a világon, kiderülhet az is, hogy van még élelem bőven, vannak termőterületek is dögivel, és valójában semmi gond nem lehet még legalább 5000 évig, talán még a globális felmelegedés problémája is meglehetősen felesleges, de mivel a következmények mellett az azokig vezető út is teljesen beláthatatlan, ezért kiemelkedően időszerű, hogy ezek a kérdések a levegőben legyenek.

“A fogyás és túlnépesedés együtt van jelen” ez nagyszerű gondolat, leginkább arra a frázisra tudnám érvényesíteni, hogy “gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”. Már csak cselekedni kéne, mert amikor holnap felkelek, sajnos ugyanazt fogom tenni, amit eddig.

Nem, nem azt mondom, hogy szabad a vásár és szaporodjon az emberiség a végtelenségig, hanem azt, hogy a fogyás és a túlnépesedés együtt van jelen és a kettőt együtt kell értelmezni és kezelni, s ne higgyük, hogy a mi kihalásunk lesz a gyógyír a bajokra.

Nézeteink különbözősége inkább onnan ered, hogy más felől kezdtünk felfigyelni a dolgokra. Én a demográfia felől közelítettem, Ön pedig a környezet ember általi elhasználása, kizsigerelése felől. (Úgy gondolom, hogy jól mondom.) Idővel – és nem is olyan sokára – jöttem rá, hogy a mi demográfiai bajainknak és a Föld erőforrásai pazarló felhasználásának a gyökere ugyanaz: a jobb, kényelmesebb élet mindenek fölé helyezése, az utódok rovására is. A római civilizáció is ebbe bukott bele. Népessége a csökkenő születésszámok következtében öregedni és fogyni kezdett. Pedig hol voltak akkor még az autók és egyéb mai környzetpusztító dolog. De más népek, szűkebb régiók esetében is megtörtént az, hogy megállt, majd fogyásba váltott a népesség természetes gyarapodása. A végeredmény a fogyás eluralkodása után mindig az adott nép eltűnése, felszívódása lett: életképesebb (egészségesebb életszemléletű, szaporább népek) beolvasztották az elörgedett maradékot.

Fiataljainknak meg sajnos éppen a társadalom egészségtelen elöregedése miatt nem tudunk munkát adni. Paradoxon. Hogyan lehetséges ez? Pedig nagyon egyszerű. Az ún. középnemzedékekre, tehát azokra, akik munkát végezni tudnak, két oldalról érkezik nyomás: egyrészt fel kell nevelniük a gyerekeket, másrészt gondoskodniuk kell az öregejeikről. Igen súlyos és általánosan eltrejdt tévhit, hogy a mindenkori öregek pusztán az aktív éveik munkájával megteremtették időskori biztonságuk feltételeit. Semmi, így az időskori ellátás sem működhet utódok nélkül, mert a befizetett járulék ehhez csak egy majdan “beváltandó csekk”. Hogy mennyit tudnak érte adni az attól függ, hogy lesznek-e és hányan lesznek azok, akiknek benyújtják és az is fontos, hogy hányan nyújtják be. A mai nyugdíjrendszerek legsúlyosabb hibája, hogy az utódok felnevelésének költségeit és a velük járó munkát nem veszi figyelembe. Minden gyógyjavallat, amely ezzel nem számol, kb. annyit ér, mint az árokír (bocsánat: “libaszar”), amit nagyanyáink javasoltak, amikor nem tudták, hogy mit kell tenni.

A lényeg: egyre több öreg ember nyugdíját, egyre kevesebb embernek kell előteremtenie. Egy öreg ember eltartásának költsége pedig, ellentétben az Ön által leírttal, jóval több, mint egy gyermeké. Kb. háromszorosa. Az igen magas egészségügyi költségek miatt. A tovább élésnek bizony komoly ára van. Örvendetes lenne, ha közben elegendő számban világra hoztuk volna és útjukra indítottuk volna azokat, akikre ez a feladat hárul.

(“Mellesleg a korszerkezet “javulni” fog az átlagéletkor csökkenésével.”

Igen, az egészségügyi ellátó rendszer összeomlásával együtt, minthogy ellátatlanok maradnak a betegek.)

Ez az egyre képtelenebb eltartási költség viszont elszívja a forrásokat a munkahelyteremtő beruházások elől, azok elől ti. amelyek révén fiataljainkat foglalkoztatni tudnánk.

Ime tehát az elöregedő, fogyó társadalom paradoxonja: miközben fogy a népesség, igen magas szinten állandósul a munkanélküliség. Egy ilyen társadalomból aztán, a vele járó leépülés miatt, menekül a maradék ifjúság.

A mi civilizációnk pedig épp a demográfiai leépülés miatt fog összeomlani. Fogy az ezt a civilizációt “kitaláló”, felépítő és működtető ember. Amíg a világ más részein felesleg van emberből, addig az idecsábításukkal még ki lehet az agóniát tolni, igaz, hogy a betelepülők sokszor eltérő kulturális és szocializációs háttere komoly gondokat okoz és fog egyre inkább okozni.

Én egy élhető világot szeretnék nekünk, mostani középkorúaknak is, időseknek is, de főképp utódainknak. Az utódokba természetesen nem csak az afrikai, hanem a magyar gyerekeket is beleértem. És itt, a Kárpát medencében és nem szétszóratva a világba, beleolvadva más népekbe. Márpedig ami felé a demográfiai leépülésünkkel megyünk, az a számukra minden lesz, csak élhető jövő nem.

A népirtás üdvözlésének bélyegével hadonászni csak azért, mert valaki egy élhetőbb, emberibb léptékű, tömegnyomortól mentes, tehát *kevesebb* embert számláló világban gondolkodik (és *nem* a népesség *nullára* csökkentésében)… Olyasmi ez, mintha azt mondanánk, hogy kinek-kinek minden követ meg kell mozgatnia az élete egy-egy újabb nappal való meghosszabbításáért, és aki ezt nem teszi, az a halálán *dolgozik*, az a halált *pártolja*.

Mellesleg el nem tudom képzelni, hogy mi az a nagy cél, amelynek eléréséért szaporodási futóversenyt kell nyernie akármelyik népnek is. (Nem éppen ez a verseny a népirtások egyik oka? Néhányan mások kárára nyernek.) Vagyis de, már tudom: a cél bizonyára az öröklét.

Őrizzük meg a beszélgetés kulturáltságát. Ne értse félre, amit mondok! A nálunk felerősödött demogárfiai folyamatok nagyon komolyan a magyar nép eltűnésének irányába mutatnak. Ötmilliónál megállni már nem tudunk. Ez nem így működik. Már most reménytelennek tartom népünk jövőjét.

Ön nem ellenséges hatalom bérence, csak egyszerűen nem nézett még rá a dolgoknak arra a felére, amikre pedig rá kellene.

Én örülnék a további tisztázó beszélgetésnek és ismét kérem, ne értsen félre! Sajnos ez is az.: “… hogy hazám ne érhessen célba azon a futóversenyen, amin valami oknál fogva az nyer, aki a legnagyobb létszámban indul”

Nem a létszám a lényeg, hanem a korszerkezet. A mi népünk tragikusan öreg és tovább öregszik. Itt a baj nem abból származik, hogy tovább élünk, hanem abból, hogy a születések száma a mélyen a reprodukciós szint alatt van. Ez a fogyás háttere és nem a Föld jövőjéért érzett aggodalom és felelősségteljesebb gondolkodás. A minimálisnál kevesebb gyerek hátterében pedig – ahogy mondtam is – ugyanaz áll, ami a környezet kizsigerelése mögött is: a jövő felélésének programja, a pillnatanak élés, az önzés elhatalmasodása.

Ez tegnap volt a Kossuthon.

http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/mar-tizmillional-kevesebben-vagyunk-.html

Lehet az akkorinál magasabb életszínvonalon, az akkorinál nagyobb lélekszámon élni, úgy, hogy közben nem taroljuk le a Földet. Mondom – szándék és akarat kérdése.

Ne haragudjon annyira azért az ún. életszínvonalra és jobb életlehetőségekre, mert lehet, hogy én is, Ön is, annak köszönheti, hogy él. Mit értek ezen? Pl. azt, hogy az 1900-as évek elején még csak minden második gyermek érte meg a tíz éves kort. A többi, a magas csecsemőhalandóság és egyéb betegségek következtében meghalt. Lehet, hogy én is, Ön is, abban az időben, a lemorzsolódók között lettünk volna.

A támogatásokról, amikről nem mondtam, hogy nincsenek.

Képzeljen el egy futóversenyt, amelyet évről évre megrendeznek. Ezen azt történik, hogy egyeseknek évről évre egy kicsit hátrábbról kell indulniuk. Néhány évtized alatt már igen messziről rajtolhatnak csak és egyre többször történik az, hogy az előbbről indulók érnek hamarabb a célba. Ezt a nyilvánvalóan visszás helyzetet a verseny szervezői, bírái is észreveszik és a startvonaltól egyre távolabbról indulóknak megengedik, hogy egy kicsit előrébb menjenek (Gyes, Gyed, családi pótlék stb.). De azért az indulásnál a lemaradásuk még mindig igen nagy.

Akkor folytassuk!
Szerintem minden szándék és akarat kérdése. Már ami a visszatételt illeti. No, jó, amit elégettünk azt már nem tudjuk visszatenni, de pl. erdőt tudunk telepíteni, ami megköti a felszabadított széndioxidot. S most olvasom, hogy olajfaló baktériumokkal is kísérleteznek az olajszennyeződések semlegesítésére. Szóval, ahogy mondtam, az ember feje nem csak a haj (már akinek van, persze) megtartására van.

“A népességrobbanást a fosszilis energiahordozók használata okozta …”

Szerintem meg a teremlési viszonyok átalakulása, a tudományos-technikai haladás, aminek csak része a fosszilis energiahordozók használata. A tudományos-technikai fejlődés pedig annak a népességfejlődésnek a következménye, aminek alapját a feudalizmus lassú, de biztos népességfejlődése biztosította. Konkértan. Egyre több ember tudott elszakadni a mezőgazdaságtól és más csinálni. Mondjuk a tudományokkal foglalkozni.

A baj azért hatalmasodott el rajtunk, mert az ember nem gondolkodott előre. Nem a jövőt, az utódokat szem előtt tartva rendezte be életét, korlátlannak hitte az erőforrásokat. Higgye el, a nálunk jelentekző, folyamatosan csökkenő és mélyen az elégséges szint alá szoruló születésszámoknak is ez a háttere: a pillanatnyi haszon, a rövid távú érdekek. Ha olyan érdekviszonyokat alakítunk ki, hogy voltaképp büntetés a gyerek, kiváltképp a több gyerek, akkor egyre kevesebb fog belőle születni. A következmények pedig – ahogy az Ön által kimeleten kezelt problémánál is – katasztrofálisak és elsősorban a védtelenekre és azokra hárulnak, akik megpróbáltak tisztességesen élni.

A fogyás mechanizmusa öngerjesztő. Vagyis önmagától nem áll meg, mert nem önmagától indult el. Szóval cselekvés nélkül a folyamat gyorsul és a vége a mi esetünkben valóban az lesz, amit sokan gúnyosan, “nemzethalál”-nak neveznek. Az ötmilliós szint, már egészen biztos, hogy a vég. Onnan már visszaút nincs. Megsúgom, hogy én már most, a mai (még) tizmilliónál sem látok reményt. Voltaképp épp amiatt, ahogy a kérdéshez állunk: örvendetesnek tartjuk a fogyást.

Nem igaz, amit ír, hogy “Országunk népessége valóban csökkent valamelyest az utóbbi időkben, s ez a politikai jobb- és baloldalt egyaránt aggasztja.”

A balt, biztosan nem aggasztja. Sőt. Tevékenyen közreműködtek a fogyás gyorsításában. Az egykori munkaügyi miniszterük pl. kerekperec megmondta, hogy hagyják békén ezzel a fogyás kérdéssel, mert őt ez nem érdekli. A munkaügyi miniszter, akinek a feladata a munkaerő változásainak figyelése azt mondja, hogy őt nem érdekli, hogy a jövőben hányan állnak a munkába.

Az ún. jobboldalt is jobbára szavakban érdekli, bár az kétségtelen, hogy ott a cselekvésre több a hajlandóság.

“A kormányzat, politikai irányától függetlenül, támogatással és gerjesztett pánikkal egyaránt igyekszik szaporodásra buzdítani bennünket: pl. Budapesten, forgalmas közterületen felállítottak egy magyar népességszámlálót, ki-ki figyelheti, mikor ugrik – jaj! megint eggyel kevesebben vagyunk.”

Támogatással? Az előző kormány pusztán a nők munkaerőpiacra való visszatereleésében gondolkodott, ami szánalmasan kevés, másrészt ugyanaz a felfogás a forrása, ami az egész mai világrandnek: “Első a gazdaság! Azt kell előbb rendbe tenni és majd utána sort keríthetünk egyéb dolgokra.” Pl. a gyermekvállalás ösztönzésére. Ezt az “Első a gazdaság!”-ot úgy is értelmezhetjük: “Minél több csetrest, kacatot otthonra, ami aztán a szemétre kerül vagy otthon porosodik.” Sajnos az új kormány is ebben a csőlátásban szenved.

Azt a bizonyos visszaszámláló órát pedig a Nagycsaládosok Országos Egyesülete helyezte el és nem a kormány. Való igaz, hogy a rádöbbentés volt a cél. Én örültem ennek a kezdeményezésnek, mert borzalmas demográfiai helyzetünk, fogyásunk valódi létkérdés, aminek mentén igazából elkülönülnek a dolgok.

Egyet még, kérem, vegyen számításba: a magyarországi ötmilliós népességszint, amit kívánatosnak tart, az nagyjából ugyanazt az életszínvnalat és életlehetőségeket jelenti, amit az ország akkor tudott produkálni, amikorr akkora volt a lélekszáma. Sőt, az elöregedés miatt még annál is rosszabbat.

Elöljáróban.

Próbálom azt nézni, hogy mi az, ami összeköt minket és nem azt, mi az, ami elválaszt. Mert minden ellenkező előjel ellenére van, ami összeköti az Ön és az én nézeteimet. Pl. a felelősség érzése a Föld és a jövő nemzedékekért. Sok igazság van abban, amit Ön is mond, de szerintem a végkövetkeztetés, hogy ti. a túlnépesedés a bajok fő oka – tévedés. Merthogy nem a sok ember a bajok forrása, hanem a tőkés berendezkedésre jellemző haszonelvűség, ami a gazdasági és a gazdasági verseny mindeneknél előbbre helyezésében ölt testet és ami pl. a környzeti erőforrásokkal való felelőtlen gazdálkodásba is vezet. Nagyon jól leírta máshol, hogy számtalan olyan dolog megvételére veszenek rá bennünket, amelyekre igazából nincs szükségünk. Mi köze van akkor a gerjesztett vásárlási lázzal együtt járó több szemétnek a sok emberhez? Kevesebb, sokkal kevesebb ember is élhet sokkal pazarlóbb és több is élhet szerényebb körülmények között. Élni! – ezen van a hangsúly.

Valóban! Ha a fogyasztás jelenlegi és – ami legalább ilyen fontos: az ezzel együtt járó környzetszennyezés – szintjén képzeljük el a dolgokat, akkor sokan vagyunk a Földön. Viszont ha a környzettől elvett erőforrásokat okos módon visszaadjuk az utódoknak, akkor már nem biztos. Akkor már mi magyarok se vagyunk sokan.

Az utódok nagyobb száma – ismétlem – nem szaporodást jelentene a mi esetünkben, hanem a fogyás megállítását és egy bizonyos szinten való megállapodást. Sok-sok évtized óta, amióta népesedési gondjainkról szó van, csak erről van szó: megállni a lejtőn.

Az utódok nagyobb száma pedig az egészségesebb korszerkezet révén javítja az életminőséget. Egy fiatalabb népesség, sokkal jobban meg tud felelni új idők új kihivásainak. Sokkal kisebb jut egy ilyen társadalomban egy-egy emberre az idősekkel kapcsolatos feladatokból és sokkal könnyebben meg tudnak felelni egy ilyen társadalomban a szülőképes nemzedékek az utódok világra hozásával és felnevelésével járó feladatoknak.

Ha pl. ránéz egy fára, egészen biztos, hogy külső jelekből meg tudja állapítani, hogy az egészséges vagy beteg. Erőtől duzzad-e vagy pedig a kipusztulás fenyegeti. Ugyanígy egy népességről is meg lehet állapítani ilyeneket. A születésszámok csökkenése és az adott népesség megújulási szükséglete alá esése számtalan külső jelben is megnyilvánul. Pl. összedőlő félben lévő tanyákban, kiürülő, elnéptelenedő vagy etnikai csere alatt álló falvakban, városokban, földrészekben. És az ilyen, pusztuló, elöregedett népességű országokból a maradék fiatalság menekülésében.

Hétszázezres csökkenésről van szó, ami még több lenne, ha nem jöttek volna hozzánk a nyolcvanas évek végétől több százezernyien a határainkon túlról. Nélkülük kb. kilenc és félmillióan lennénk. Még elöregedettebben, még enerváltabban, még reménytelenebbül nézve a jövőbe.

Mindezt békeidőben produkáltuk és nem azért, mert megszállt bennünket a Föld jövőjéért érzett aggodalom, hanem azért, mert a közösségi jövő felélésére alapoztuk a jobb létet. Ahogy a környezeti erőforrások megrablásával egy vállalat jelentősen növelheti a nyereségét, úgy egy népesség is sokat javíthat az életszínvonalán azzal, ha megspórolja az utódokkal kapcsolatos anyagi és nem anyagi kiadásokat. A következmények mindkét esetben az utódokon csattannak.

Ha tetszik, ha nem, ha elhiszik, ha nem, a nyugati társadalmakra jellemző alacsony születésszámoknak és a vele együtt járó fogyásnak és a környezet szennyezésének ugyanaz a mozgatórugója: a jövőt illető javak megdézsmálása, elfogyasztása, feláldozása a mai napnak.

Olyan sűrítve kapjuk népesedéssel kapcsolatos írásaiból a téveszméket, a féligazságokat, hogy nem tudtam mást reagálni.

Ez itt, alább a sok közül, az egyik:

“… sőt, nekünk éppen hogy szaporodnunk kéne”

Üdvözlettel

Szerintem a születés szabályozással az a nagy gond (legalábbis a Nyugaton), hogy a politika erők sosem a jövőben gondolkoznak, és amíg a nemzetállamok a dominánsak (hiába az EU és egyéb próbálkozások – talán az olimpiai játékokat is ide lehetne sorolni egyébként), amíg nincs világkormány (aminek a vezetősége nem csupán az északi félteke vagy egy adott – ez esetben NATO nevű – szervezet érdekeit képviselő banda), addig az egyes országokban a hatalmon lévők sosem fognak más célok érdekében működni, mint azok, amik a nemzetállam keretein belül érvényesülnek elsősorban, ez pedig valóban sosem mehet ellen a nemzet, mint alapérték vélt egzisztenciájának – márpedig a születések csökkenő száma egy állítólagos, folyamatos veszélyként “ketyeg” az agyunkban azt illetőleg.

Az afrikai, vagy hasonló helyzetek meg arról szólnak tudtommal, hogy a családban minél több dolgos kéz van, annál nagyobb a túlélés esélye. Úgyhogy sok helyütt tudatos a szaporodás, és nem a védekezés vagy az azzal kapcsolatos felvilágosítottság hiánya az oka.
De valószínű ez a kisebbik.

egy visszatérő

de: most konkrétan, hogyan gondolod a fecskendőzést? valahogy sosem látom az egyén-tömeg-ugrást.

hahó!
t.

HDI, Gini-koefficiens, ökológiai lábnyom… tessék böngészni őket.